Falunap 2005
2005.06.16. 15:08
Május 28-án tartották meg a környék leghíresebb és leglátványosabbnak ígérkező programját a Kisnémedi Falunapot.
Idén délelőtt is leginkább a gyermekeké volt, akik az ugrálóvárat, kerékpáros ügyességi versenyt, paraszgolfot, homokfutót próbálhatták ki. Mindez a szülők, pedagógusok hathatós segítségével és bevonásával valósult meg. A délután folyamán sokan várták már a háborús játékokat, ahol úgy nézett ki, hogy a váci illetőségű oroszok (szovjetek) és németek csapnak össze. A polgármester ezzel a látványossággal el akarta borzasztani az embereket a háború borzalmaitól és egyúttal megemlékezni a két világ égésben meghalt vagy eltűnt helyiekről is. Az, hogy ez mennyire sikerült nem tudni, de a háborús játékok hanhatások tényleg elborzasztó volt, látványban kevésbé. Ráadásul meglepő módon a németek győztek 2005-ben Kisnémedin.
A gyermeknap-Falunap viszont folytatódott még tovább nép együttesek és modern táncosok bemutatkozásával, sőt este még a chicagói jazz-babyk is felvonultak a Danubius Dance Team és a Chicago musicak jóvoltából.

Elmondhatjuk a falunapról, hogy ismét egy remek rendezvényen vehettünk részt, ahol a gyermekek és a felnőttek is nem csak szórakozhattak, de megismerkedhettek a környékbeli művészeti csoportok előadásával is.
Madaras, Andrea
|